Valahogy mindig úgy gondoltam, hogy sohasem leszek katona. Mire elérem a katonaköteles kort, addigra talán megszüntetik a katonaság intézményét mint olyat, vagy kiderül rólam, hogy én egyáltalán nem is vagyok alkalmas katonának, esetleg teljesen elfelejtenek, mert hát ki vagyok én? Egy szürke kis fogaskerék a hatalmas államgépezetben. Ugyan kinek okozhatnék én fejtörést, kinek árthatnék valamit akárcsak öt percre is, kinek fordulnék meg a fejében egy röpke gondolatra, hogy él itt egy hórihorgas gyerek egy tök kis faluban, akit ugyanbizony be kéne vonultatni a Magyar Néphadseregbe, hogy azok ott így jobban boldoguljanak.
De mire elértem a 21.életévemet rá kellett döbbennem, hogy igenis fontosabb személyiség vagyok mintsem azt gondoltam magamról, mert megtalált a Hadsereg egy 2 napos sorozás erejéig, ami előrevetítette a hamarosan elkövetkezendő másfél év sötét árnyékát.
Ez a sorozás, mint később kiderült valami hasonló volt, mint a pályaalkalmassági vizsga a gépkocsivezetőknél. Mint említettem 2 napos, plusz az első éjszaka, az ember azt gondolná, hogy ez egy félpanziós görög utazás, de ez tévedés. Az igaz, hogy harmadmagammal nagyon berúgtunk, mire a távolsági busszal megérkeztünk Debrecenbe és csodálkoztunk, hogy miért nincs éjszakai mulató a sorozóközpontban és miért nem szolgálnak ki bennünket. De reggelre rájöttünk a szürke valóságra: ez csak Debrecen, nem Las Vegas és még a kapun sem mehetünk ki. Életemben először voltam bezárva. Pedig esküszöm semmit nem követtem el. Mindenféle vizsgálatokon estünk át, kezdve a különféle IQ-tesztektől a logikai játékokon keresztül a kézügyességi és pszichológiai beszélgetésekig, ami csak szükséges egy elsőosztályú dzsungelharcos alkalmasságához. Az előző esti alkoholizáció következtében fizikai és szellemi állapotom erősen alulmúlta magát, így feltételeztem, hogy erre a pozícióra a vizsgálatok alapján én maximálisan alkalmatlan vagyok.
Jellemző a Néphadsereg akkori hatékonyságára, hogy engem mégis, mint mesterlövészt javasoltak eljövendő másféléves beosztásomnak és ezt komolyan is gondolták, mert mindenféle űrlapokon feltüntették. Kérdem én mi lehetett volna belőlem, ha előző este nem rúgok be? Talán egy keleti James Bond. Vagy inkább, ha így visszagondolok, mi lett volna, ha a tesztelő személyzet (akik egyszerű sorkatonák voltak) nem a nőügyeiket beszélik meg, amikor reszkető kezemmel állandóan sípoltattam az elektromos ceruzát, és a végén arra a következtetésre jutottak, hogy ez egy kurva jó eredmény, vagy a törzsorvos nem a lábgombámban gyönyörködik, és a végén mégis "A"-t nyom a papíromra, sőt a pszichológus nem azon rágódott volna, hogy én nehezen viselem el a főnökeim rigolyáit (gondolom, ez különösen fontos lehetett a hadseregben lévő alá-fölérendeltségi viszonyok miatt).
Lényeg, hogy én azon a napon leendő mesterlövészként távozhattam a debreceni sorozóközpontból, ahol még azt sem tudták kideríteni, ki okádta össze az első este a wc-t. Nem akarok az egészből semmiféle tanúságot levonni, de azt elárulom, soha nem lettem mesterlövész és az egésznek semmi köze sem volt ehhez a sorozáshoz. Így ez is szükségtelen volt. Ráadásul az utolsó estén eltörtünk egy literes konyakot. És míg újat próbáltunk beszerezni elment az utolsó vonatunk hazafelé...
Következő: Behívóparancs
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése