Tizennyolc éves voltam amikor munkába álltam a FÜSZÉRT-nél, fogalmam sem volt mi lesz a dolgom.
Kocsikisérőnek vettek fel, a SZIG-emben "túrázó" volt a hivatalos meghatározás. Annyit tudtam róla, amit láttam: a kocsikisérő a sofőr mellett ül a fülkében, gondoltam, jó dolga van.
A cég éppen költözködött egy új, hatalmas raktárépületbe. Beosztottak egy sofőr mellé, aki a VOLÁN-nál volt gépkocsivezető. A FÜSZÉRT-nek nem volt saját gépkocsiparkja, a VOLÁN-nal szállíttatott.
A sofőr világosított fel, hogy mi is a feladatom. Mindenféle papírmunkákat én végzek, én vagyok a főnök a rakományt illetően, ő "csak" vezet. A vállalat mindenféle árut terít a boltokba, éttermekbe, kocsmákba. De most ez rendkívüli helyzet, az árukészletet költöztetjük át az új telephelyre.Targoncával pakolnak fel mindent, azzal is szedik le.
Nekem valóban "csak" a papírokkal kellett szaladgálnom fűhöz -fához. De mivel nem ismertem itt se fűt se fát, sokszor csak álldogáltam tanácstalanul, így többnyire elém tolakodtak rutinosabb kollegáim. Ekkor hallottam először a bölcs tanácsot amelyet nekem címzett egy, a kocsijának támaszkodó sofőr. Látva bambaságomat és szerencsétlenkedésemet, ideszólt - jegyezd meg öcsém: a határozottság fél siker. - Meg is jegyeztem, de néhány hónap elteltével, amelybe annyi minden belesűrűsödött SEM éreztem magam határozottabbnak. A másik fele a sikernek nem tudtam min múlik, de nekem az sem jött még akkoriban be.
Az új telephelyen hosszú órákat álltunk sorban az IFA-val, a sofőrök egymással beszélgettek, vagy aludtak. Én is el-el szunyáltam, ha megéheztem hátra másztam a platóra és kivettem néhány konzervet a kartonokból. Most még senki nem ellenőrizte, lehetett. Úgy tűnt egyelőre, megfogtam az Isten lábát ezzel a melóval.
Lassan a papírmunkákba is kezdtem belejönni, nem tudtam hogy ez semmi ahhoz képest, amit majd a terítésnél (boltokba szállítás) kell művelni.
A lakótelep, ahol el voltam szállásolva, mindkét lerakattól nagyjából egyenlő távolságban lehetett légvonalban. Én ugyan nem légvonalban közlekedtem, de azért így is el lehetett jutni mindkét telepre úttalan utakon, sikátorokon át gyalogszerrel 10-15 perc alatt, ha kilépett az ember. A ház ahol "laktunk" (öten-hatan egy szobában) egyemeletes családi ház volt. A többi részét a család lakta, a családfő maga is a FÜSZÉRTnél dolgozott. Túl sok időt nem töltöttünk itt, csak aludni jártunk szinte haza, korán keltünk és későn végeztünk. Amikor ritkán együtt voltunk sem lehetett valami otthonosnak találni a szűk szobát ágyakkal tele.
Két sittes is volt a csapatban ezekből sem néztem ki sok jót. Fasza kis társaságba keveredtem. Néha néztük a bizományiból beszerzett kétfunkciós tv-t, az egyetlen luxust a szobában. Az egyik funkciója amikor homályos képet adott, a másik pedig amikor egy ökölcsapás hatására élesebb lett ugyan, de kissé mákos. Így aztán nehezen tudtuk kisilabizálni, hogy mit is idétlenkedik össze a magyar futball válogatott az argentin VB-n. De, mint később kiderült nem is sokat veszítettünk vele.
A FÜSZÉRT-nél keményebbnél keményebb emberek dolgoztak. Én nem tartoztam közéjük, de keményen dolgozni itt tanultam meg később, amikor már teríteni jártunk a boltokba. Bejártuk az egész megyét, sőt megyén kívülre is gyakran voltak fuvarok.
Kezdő létemre hamarosan kaptam egy 5 tonnás Ifát. Ha a sofőr félhivatalosan benne volt a bizniszben, akkor ez jó, de ehhez dörzsöltnek kellett lenni. Én nem voltam az, csak ha szorosan a fal mellett mentem. Ha a sofőr hivatalosan segített, akkor alig lehetett keresni. Ha egyáltalán nem segített, az volt a legnagyobb szívás. Én természetesen így jártam. Burtyelhattam egyedül és szintén alig kerestem, mert így lassan haladt a rakodás.
Majd belezavarodtam a lepedőnyi számlákba, visszáru tömbökbe, pecsétekbe. Ezzel telt a legtöbb idő, meg azzal, hogy megtaláljam a számlák alapján a számomra összekészített árut a hatalmas raktárban. Aztán megszámolni, ellenőrizni, nem vertek-e át a raktárosok és jöhetett a fizikai munka. Ha nem volt szabad targonca, békával a kocsihoz toltam és szépen felrakosgattam a cuccot a platóra. Aztán felugrottam, és fent is helyrepakolásztam. Reggel 6-kor kezdtem, 10-11 órára elkészültem vele és indulhattunk teríteni.
Talán a szabadság ért a legtöbbet, eddig még részemről ismeretlen tájakat, városokat falvakat jártunk be, gyönyörködtünk a rekkenő hőségben alig felöltözött csinos lányokban. Mégis hamis volt ez a szabadság. Az IFA nem VOLVO, a lányok nem integettek vissza, az ember hátát pedig nyomta a rakomány, mintha nitroglicerin lenne.
Elárulom, hogy nem futottam be nagy karriert ennél a cégnél és ebben nem a képen látható teherautó a hibás.
