A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 70es évek. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 70es évek. Összes bejegyzés megjelenítése

2023/03/07

Az első sorakozó

 Előzmény: Mossák le magukról a civil élet porát!

A lenti fotó természetesen megtévesztő és csak a helyzet iróniájára rávilágítandó raktam ide. Úgy is lehetne mondani, hogy a kép illusztráció, de ez hazugság lenne ebben a formában, mert a mi első, sőt, utolsó sorakozónk sem nézett ki így sohasem, mint a Czinege Lajos vezérezredes előtt tisztelgő díszzászlóalj nyílegyenes sora, ami különben is vonal.

Tehát a bevonulás napján, amikor már minden felszerelést megkaptunk ami csak kell egy magyar katonának (én azt gondoltam) és át is öltöztünk a vadi új őrszolgálatiba (ez volt az egyetlen aminek a mérete jó volt rám valami csodával határos módon), bemondtuk az adatainkat egy írnoknak, aki elküldte a civil maradványainkat tartalmazó elegáns papírzsákot hozzátartozóinknak.

Az egyik írnok személyében megint ismerősre akadtam, a szülőfalummal szomszéd városbeli hírhedett, Szandokan becenévre hallgató fenegyerek feszített fontoskodva egy tollal a kezében. Ami sohasem volt jellemző rá. Mármint, hogy írni tud. De a katonaság, mint azt a jó öreg otthoni obsitosok mondták, kihozza az emberből a tehetséget. Még ebből a Szandokan nevű gyerekből is meg tudta ezt tenni, mivel hogy most írni is tudott és ezt eddig nagyon jól eltitkolta. Úgyhogy ilyen szempontból mégiscsak hatékony volt ez a Magyar Néphadsereg. Az igaz, hogy felismerni ő sem ismert föl, legalábbis nem adta jelét, na de hát sohasem is voltunk mi valami nagy haverok. Meg azért a Néphadsereg sem mindenható.

Szóval mint valami karácsonyfák sorakoztunk az udvaron, az augusztusi napfényben ami kezdett egyre forróbb lenni. Ez volt az első sorakozónk (ekkor még nem tudhattam, hogy ezt több ezer fogja követni). A bakancs már szorított és hugyozni is kellett. De erre a luxusra nem volt egyenlőre lehetőség, az embernek ugyan nem tiltották meg, de egyszerűen érezni lehetett, hogy talán nem helyénvaló most cérnavékony hangon megszólalni, hogy "nekem pisilnem kell". Az ember mindig hallgasson az érzéseire, tartsa vissza a vizeletét és szorítsa jól össze a segge lyukát, ahogy a világhírű író, Norman Mailer mondaná. Talán mindössze ennyi a katonaság lényege, de ez azért mégsem ilyen egyszerű. Hogy nagy szavakkal éljek, az embernek meg kell próbálni embernek maradni.

A következő állomás a VV raktár volt, ahol a kövér Szabó főtörzs várt minket. Itt szert tehettünk a vegyvédelmi felszerelésre, ami állt a VV ruhából, ez egy műanyag kezeslábas csukjával, civilben nagyon jó lett volna esőkabátnak, aztán a VV papucs ami térdig ért, a gázálarc és a szimatszatyor. 
Ezután természetesen ismét sorakozó volt. Kihagytam még azt a kis intermezzot, hogy időközben a gyengélkedőn belenéztek a seggünk lyukába, hátha találnak ott valamit és hiába mondtam, hogy lúdtalpam van, mindössze felírták, de emiatt nem szereltek gyorsan le. 

Amikor sorba álltunk (helyesebben vonalba - ez nem mindegy) meztelenül, egy szőke doktornő vizsgált meg bennünket, de ezt ma már senki nem hiszi el nekem és már én sem vagyok igazán biztos benne, hogy így történt, vagy csak szerettem volna. 

Annyi szent, hogy megerősítették az alkalmasságomat úgyhogy most már elfüstölt minden reményem. Ezt már nem úszhatom meg, ez kiderült egyszer és mindenkorra.  Azt mondják a remény utoljára hal meg, hát ez volt az utolsó pillanat.

Következő: ...szerelvényt igazíts!

díszzászlóalj díszelgés


2023/03/02

Behívóparancs

A sorkatonai szolgálat eltörléséig (2004) a férfiak többségének életében elkövetkezett a bevonulás rettegett időpontja, amelyet soha nem felejtenek el és valószínűleg életük legramatyabb napjának és éjszakájának tartanak. 

A wikipédia szerint:

"A 18. életévüket betöltött, sorozott férfiak ütemterv szerinti behívása. Ez a sorkatonai szolgálat töltésére felszólító, kötelező érvényű idézés (behívóparancs) kézbesítésével kezdődött. A behívó megjelölte a jelentkezés idejét és helyét, utóbbi rendszerint a lakóhelyhez közelebb eső, nagy befogadó képességű intézményt (iskola, művelődési ház, sporttelep stb.) jelentett. A behívó tartalmazta a kötelező jellegre és a behívás megtagadásának (meg nem jelenésnek) jogi következményeire való figyelmeztetést is, mert a sorkatonai szolgálat alóli kibúvásnak még a kísérlete is bűncselekménynek számított. Egyéb információt a behívó nem tartalmazott, kivéve egy kódszámot, amelyből a behívás adminisztrálását a helyszínen végző katonai ügyintézők tudhatták, hogy az illetőt melyik alakulathoz kell irányítani. Bár informális csatornákon ezeknek a kódszámoknak a jelentése időnként kiderült, a behívottak többsége gyakorlatilag nem kapott előzetes tájékoztatást arról, hogy a szolgálatot hol fogja tölteni.

Személyes élményem a behívó megérkezéséről 1982-ben:

Előzmény: Sorozáson 1981

"És akkor megjött a behívó. Az a kis zöld-fehér papírlap amit mindenki gyűlöl. Még a fradisták is. Akkor már nem vettem komolyan,hogy mesterlövész leszek, (a sorozáson azt ígérték) talán ezt egy pillanatig sem vettem komolyan, de jó volt elmondani másoknak és visszahallani így: "Nahát ez igen. Tudod ezek mit csinálnak? Ez egy elit-alakulat - ez nem semmi..."Jó volt ezeket a dumákat hallgatni obsitos katonáktól. Jótanácsból mindig van elég. Ma már én is ilyen jótanács osztogató vagyok és mondhatom ez sokkal kellemesebb foglalatosság, mint katonának lenni. Mert én nem tartozom a tapasztalt bölcsek közé, akik azt mondják a szerencsétlen bevonuló jakumónak, hogy: "kell ez öcsém hidd el, aki nem volt katona abból nem is lesz igazi tökös gyerek ".Mindig is azt vallottam,hogy a katonaság egy szükségtelen rossz. Elvesznek az ember életéből 2, vagy másfél évet, amit sokkal hasznosabban és kellemesebben is eltölthetne. Az imént említett bölcselkedő tudatalattijában talán szerepel egy olyan kitétel, hogy  "ha én voltam katona akkor te se úszd meg barátom", de természetesen az is lehet, hogy ez egy hitvallás.

Szóval így utólag könnyű okosnak lenni az évek távlatából, de akkor és ott egyáltalán nem tűntem okosnak, sőt teljesen meg voltam zavarodva és fogalmam sem volt, hogyan is kell reagálni arra például, ha meghozzák az ember behívóját. Pista bá a postás nyilván azóta is sokat töri a fejét ezen a dolgon (vagy nem) merthogy ő adta át nékem e jeles papírt, és én mivelhogy éppen volt otthon némi kis házi vörös bor, megkínáltam őt, mintha csak valami örömhírt hozott volna. Mondjuk azt, hogy nekem meg van tiltva, hogy valaha is bevonuljak. De azért elfogadta a pohár bort, mint ahogy én is elfogadnám hasonló esetben, mert nem kell mindig az események mélységeit kutatni.

De azért hozzá kell tegyem, bizony elég világvége hangulatom volt, mit sem változtatott ezen, hogy a behívót jó előre 1 hónappal a bevonulás előtt megküldték, pedig akkoriban a jogállamiságnak még hírét sem hallottuk, mivelhogy 1982-t írtunk.

A mai demokratikus - liberális - nemzeti - konzervatív - szocdem vagy nevezzék magukat akárhogy ellenzék szerint akkor még javában dühöngött a szocializmus nevű vörös állat. De én nem is politizálni akarok, tény hogy engem a "rendőrállam" idejében értesített mondván, igényt tart szerény személyemre másfél év erejéig. Szerintem ma sem járnak el elegánsabban."

Következő: A bevonulás napja

behívóparancs


2023/02/23

IFA teherautóval a Füszértnél

Tizennyolc éves voltam amikor munkába álltam a FÜSZÉRT-nél, fogalmam sem volt mi lesz a dolgom.
Kocsikisérőnek vettek fel, a SZIG-emben "túrázó" volt a hivatalos meghatározás. Annyit tudtam róla, amit láttam: a kocsikisérő a sofőr mellett ül a fülkében, gondoltam, jó dolga van.
A cég éppen költözködött egy új, hatalmas raktárépületbe. Beosztottak egy sofőr mellé, aki a VOLÁN-nál volt gépkocsivezető. A FÜSZÉRT-nek nem volt saját gépkocsiparkja, a VOLÁN-nal szállíttatott.

A sofőr világosított fel, hogy mi is a feladatom. Mindenféle papírmunkákat én végzek, én vagyok a főnök a rakományt illetően, ő "csak" vezet. A vállalat mindenféle árut terít a boltokba, éttermekbe, kocsmákba. De most ez rendkívüli helyzet, az árukészletet költöztetjük át az új telephelyre.Targoncával pakolnak fel mindent, azzal is szedik le.
Nekem valóban "csak" a papírokkal kellett szaladgálnom fűhöz -fához. De mivel nem ismertem itt se fűt se fát, sokszor csak álldogáltam tanácstalanul, így többnyire elém tolakodtak rutinosabb kollegáim. Ekkor hallottam először a bölcs tanácsot amelyet nekem címzett egy, a kocsijának támaszkodó sofőr. Látva bambaságomat és szerencsétlenkedésemet, ideszólt - jegyezd meg öcsém: a határozottság fél siker. - Meg is jegyeztem, de néhány hónap elteltével, amelybe annyi minden belesűrűsödött SEM éreztem magam határozottabbnak. A másik fele a sikernek nem tudtam min múlik, de nekem az sem jött még akkoriban be.

Az új telephelyen hosszú órákat álltunk sorban az IFA-val, a sofőrök egymással beszélgettek, vagy aludtak. Én is el-el szunyáltam, ha megéheztem hátra másztam a platóra és kivettem néhány konzervet a kartonokból. Most még senki nem ellenőrizte, lehetett. Úgy tűnt egyelőre, megfogtam az Isten lábát ezzel a melóval.
Lassan a papírmunkákba is kezdtem belejönni, nem tudtam hogy ez semmi ahhoz képest, amit majd a terítésnél (boltokba szállítás) kell művelni.

A lakótelep, ahol el voltam szállásolva, mindkét lerakattól nagyjából egyenlő távolságban lehetett légvonalban. Én ugyan nem légvonalban közlekedtem, de azért így is el lehetett jutni mindkét telepre úttalan utakon, sikátorokon át gyalogszerrel 10-15 perc alatt, ha kilépett az ember. A ház ahol "laktunk" (öten-hatan egy szobában) egyemeletes családi ház volt. A többi részét a család lakta, a családfő maga is a FÜSZÉRTnél dolgozott. Túl sok időt nem töltöttünk itt, csak aludni jártunk szinte haza, korán keltünk és későn végeztünk. Amikor ritkán együtt voltunk sem lehetett valami otthonosnak találni a szűk szobát ágyakkal tele. 

Két sittes is volt a csapatban ezekből sem néztem ki sok jót. Fasza kis társaságba keveredtem. Néha néztük a bizományiból beszerzett kétfunkciós tv-t, az egyetlen luxust a szobában. Az egyik funkciója amikor homályos képet adott, a másik pedig amikor egy ökölcsapás hatására élesebb lett ugyan, de kissé mákos. Így aztán nehezen tudtuk kisilabizálni, hogy mit is idétlenkedik össze a magyar futball válogatott az argentin VB-n. De, mint később kiderült nem is sokat veszítettünk vele.

A  FÜSZÉRT-nél keményebbnél keményebb emberek dolgoztak. Én nem tartoztam közéjük, de keményen dolgozni itt tanultam meg később, amikor már teríteni jártunk a boltokba. Bejártuk az egész megyét, sőt megyén kívülre is gyakran voltak fuvarok.

Kezdő létemre hamarosan kaptam egy 5 tonnás Ifát. Ha a sofőr félhivatalosan benne volt a bizniszben, akkor ez jó, de ehhez dörzsöltnek kellett lenni. Én nem voltam az, csak ha szorosan a fal mellett mentem. Ha a sofőr hivatalosan segített, akkor alig lehetett keresni. Ha egyáltalán nem segített, az volt a legnagyobb szívás. Én természetesen így jártam. Burtyelhattam egyedül és szintén alig kerestem, mert így lassan haladt a rakodás.
Majd belezavarodtam a lepedőnyi számlákba, visszáru tömbökbe, pecsétekbe. Ezzel telt a legtöbb idő, meg azzal, hogy megtaláljam a számlák alapján a számomra összekészített árut a hatalmas raktárban. Aztán megszámolni, ellenőrizni, nem vertek-e át a raktárosok és jöhetett a fizikai munka. Ha nem volt szabad targonca, békával a kocsihoz toltam és szépen felrakosgattam a cuccot a platóra. Aztán felugrottam, és fent is helyrepakolásztam. Reggel 6-kor kezdtem, 10-11 órára elkészültem vele és indulhattunk teríteni.

Talán a szabadság ért a legtöbbet, eddig még részemről ismeretlen tájakat, városokat falvakat jártunk be, gyönyörködtünk a rekkenő hőségben alig felöltözött csinos lányokban. Mégis hamis volt ez a szabadság. Az IFA nem VOLVO, a lányok nem integettek vissza, az ember hátát pedig nyomta a rakomány, mintha nitroglicerin lenne.

Elárulom, hogy nem futottam be nagy karriert ennél a cégnél és ebben nem a képen látható teherautó a hibás.

IFA teherautó


2023/02/22

ZiL–130

A  ZiL–130-as gyártása a Szovjetunióban 1962-ben kezdődött és egészen 1994-ig tartott. Ez idő alatt 3 380 000 darabot állítottak elő belőle. Nem csoda, hogy egykor Magyarországon is sok ilyen kék-fehér orrmaszkos autó közlekedett az utakon.

A volán vállalat nagy számú ZIL gépkocsiparkkal rendelkezett és bocsájtotta rendelkezésre a különböző áruszállító cégeknek, pl. Füszért, Söripar. Kocsikísérő voltam a Füszértnél 1978-ban, akkor ültem az Iván becenévre hallgató szörnyeteg fülkéjében, persze csak jobb oldalon. Vagy középen, ha hárman voltunk (a sofőrrel együtt) és ebben az esetben igen szűkös volt a hely. Ilyenkor 10 tonnában utaztunk, azaz vontatott a csőrös egy pótkocsit is. A fülke télen hideg volt, nyáron meleg, viszont legalább egymás szavát sem értettük. Ennek ellenére, vagy ettől függetlenül könnyedén elbánt a 10 tonnával, igaz, a benzint is zabálta rendesen..de ez akkor még nem volt szempont. A Füszért raktárai előtt hosszú sorokban álltak a ma már retro járműveknek nevezett szállító alkalmatosságok, de azóta sem láttam ennyi ZIL-t egy rakáson. Magyarországon is, mint a keleti blokk más országaiban, a legtöbbet használt teherautó volt, talán még az Ifával együtt. Külső szemmel nem túl romantikus utazásokon vettünk részt, de nekünk szép volt, főleg, hogy fiatalok voltunk és minden romantikus kalandnak tűnt, még az is, hogy egy ZIL bűzös fülkéjében jártuk be az országot.

platós ZiL–130

ZiL–130


Kvarc óra

A kvarc órák az 70-es években terjedtek el Magyarországon és szinte a napjainkhoz hasonló okos telefon őrületre kezdtek hajazni. 

Ezek az órák már elemmel működtek, nem úgy, mint felhúzós elődeik,mindössze arra kellett figyelmet fordítani, hogy az elem ne merüljön le. Újdonságot jelentett a számlap is, amin egy mezőben az órát, míg a másik mezőben a percet tudtuk leolvasni. Rendelkeztek ébresztés funkcióval, különböző zenéket tudtak lejátszani. A kvarc órák terjedése ekkor már megállíthatatlanná vált, és a világ (és Svájc) lassan reagáló óraiparát majdnem térdre is kényszerítette, komoly válságot okozva a csak hagyományos, mechanikus szerkezetekkel órát gyártó cégeknek. Az órák hátlapján gyártóként legtöbbször Made in USA, vagy UK volt feltüntetve. Persze sosem ott készültek, valószínűleg már akkor is Kínában. A hét fajta zenét lejátszó szerkezet volt a csúcs, aki ilyesmivel rendelkezett, menő fazonnak számított. Később persze mindezt überelve megjelentek a 14-16 zenés órák is, ez már maga volt a menyország. A kvarcóra státuszszimbólummá vált.

kvarc óra

kvarc óra


kvarc óra


Csepel D-344 teherautó

Három tonnás, 4×4-es terepjáró, amelyet a magyar Csepel Autógyár gyártott 1961-től 1975-ig. Először 1963 elején a lipcsei vásáron mutatták be a nagyközönségnek.  A Magyar Néphadsereg hatalmas mennyiségben vásárolt D-344-est, és végül standard teherautóként használta. Robusztusnak és megbízhatónak bizonyult. A Csepel D-344 5700 kg-os tömegével (215 liter üzemanyaggal és egy 75 kg-os vezetőt is beleértve) 82 km/h végsebességre képes. Üzemanyag fogyasztása 28,7 L/100 km. Szabványos hasznos teherbírása 3000 kg; ezen felül akár 2000 kg tömegű pótkocsit is húzhat. A D-344 katonai változatai elülső csörlővel voltak felszerelve.
Motor. Négyhengeres, négyütemű, előkamrás, folyadékhűtéses dízelmotor. Furat 112 mm, löket 140 mm. Összlöket térfogat 5517 cm3. Legnagyobb teljesítmény 100 LE 2300/min.-nél.
Erőátvitel. Ötfokozatú váltómű, egytárcsás száraz tengelykapcsoló mechanikus vagy hidraulikus működtetéssel, ferdefogazású folytonjáró fogaskerekek, tolóhüvelyes kapcsolással. Összkerék-hajtás, homlokfogaskerekes osztómű, kúpkerekes mellső híd kiegyenlítővel. A közúti ill. terepfokozat tolóhüvellyel kapcsolható.
Felépítés. Alvázas konstrukció, elöl merev híd, a kerekek külön-külön kúpkerekes meghajtással, hátul merev híd, ívelt fogazású tányér- és kúpkerékkel, kúpkerekes differenciállal, differenciálzárral. Áttétel 1:5,14. Négy kerékre ható, kétkörös légfékrendszer, mechanikus rögzítőfék

A Néphadseregben a 80-as években ezt nevezték a legjobb technikának, máig sem tudom, hogy viccből, vagy komolyan. Tény, hogy a legfőbb gépkocsiparkja volt ez az akkori honvédségnek.
Jómagam is sokszor találkoztam vele, mint "utas", de többnyire szereltem. A budapesti központi szerelőműhelyben teljes felújításon estek át, vadonatúj alkatrészeket kaptak (a Csepel autógyár egészen az 1990-es évekig gyártott alkatrészeket), tehát a gépkocsik, amelyek onnan kikerültek, újszerűnek voltak mondhatók.

Csepel D-344

Csepel D-344


BRG MK25-27 kazettás magnó

Az MK magnókat a Budapesti Rádiótechnikai Gyár gyártotta, az MK-25öst 1972-ben mutatták be a BNV-n. Könnyen kezelhető, egyszerű és olcsó készülékek voltak, elsősorban a fiatalabb korosztálynak.
Az MK-25 220 V-os hálózatról vagy 4 db Góliát-elemről üzemeltethető, az MK-26 viszont csak telepről, de a hálózati tápegység bármikor beépíthető, mert a helye elő van készítve.
A magnókat különböző színekben árulták 1980 Ft-ért. Létezett még az MK-25/A változat, amiben nagyobb hangszóró volt, és már nem ez töltötte be a mikrofon szerepét.
1977-ben boltokba került az MK-27, az űrmagnónak becézett hordozható készülék, ami erősen megosztotta a közvéleményt, de jól fogyott. Az eddigi szögletes dizájnok után megjelentek a lekerekített formák.
A magnó mechanikai felépítése a maga korában nagyon korszerűnek számított, viszont az elektronikájáról ugyanez már korántsem volt elmondható. Ettől persze még bő negyven év múlva is megszólal. A készüléknek nincs különálló füle, mert az egy anyagból van magával a dobozzal. Nemcsak, hogy nem vész el, de még csak le sem törik, mert masszív az anyag.  A magnó formája, illetve egyes lényeges mechanikai megoldásai, például a dobozzal egybeöntött hordfül, nem BRG találmány. Egyfelől nosztalgiával gondolunk vissza a magyar ipar e nagyszerű gyártmányára, de az az igazság, hogyha akadt mellette a boltban egy másik magnó, ami nyugati, vagy távol-keleti gyártmány volt, akkor a BRG gyár termékeinek bizony nem sok esélye maradt. Tulajdonképpen csak két dolog szólt a magyar termék mellett. Az egyik dolog a normális szervizháttér, a másik pedig a valószínűleg hosszú évekig stabilan biztosított alkatrészkészlet.
A magnó újkorában, vagyis 1973-ban, 1980 forintba került. A tápegység nélküli változat ára 200 forinttal volt kevesebb. Ez a ráírt ár azt jelentette, hogy olcsóbban lehetett adni, drágábban azonban nem!

MK-25 magnó

MK-25 magnó

MK-27 magnó


Nysa mentőautó

1960-tól a nyolcvanas évek végéig 8100 db Nysa mentőgépkocsit kapott a Mentőszolgálat.
Az évtized közepén már 408 db futott belőlük Magyarország útjain. Mai szemmel nézve hihetetlen, hogy ezek a formás kocsik milyen rövid életűek voltak, átlagosan 125 ezer kilométer megtétele után selejtezésre kerültek, motorjukat 30 ezer kilométerenként cserélték.
Az 1980-as évekre végleg eljárt a Nysák fölött az idő, ráadásul a típus gyártása a végéhez közeledett.1990-től Toyota Hiace típusokkal cserélték le az elöregedett járműállományt.
A Nysa harmincéves szolgálatával jármű- és mentéstörténelmet írt: meghatározó darabjai lettek a Mentőszolgálatnak.

Az Országos Mentőszolgálat honlapján található feljegyzés szerint egy 1963-as minisztériumi jelentésben Dr. Orovecz Béla főigazgató bemutatta a járműállományt: ekkor még 50 db IFA Phanomen, 1 db Skoda 1102-es, 2 db Dodge Roted Job és 3 db Csepel 130-as futott az úgynevezett alapításkori ősállományból. Persze más típusok is vitték a betegeket, de hiányzott egy sok feladatra alkalmas autó. A Nysák azután érkeztek, hogy az akkori szolgálat eldöntötte: nagy mennyiségben új mentőket vásárol. Megdöbbentő, de igaz: a nyolcvanas évekig összesen több mint 8000 autó (N-sorozat és 520, valamint 522-es típus) érkezett a dél-lengyelországi Nysa város nevével megegyező gyár üzeméből. Nem azért volt ilyen sok Nysa, mert minden faluba több is jutott belőlük. Sűrűn kellett selejtezni a Zuk/Warsava modellekre épülő kisbuszt, a motorok általában már 120-130 ezer km futás után generálozásra szorultak, s a főbb alkatrészek sem bírták túl sokáig a strapás üzemet.

nysa mentőgépkocsi

nysa mentőgépkocsi


Riga motor Riga kincs

 Idősebbek még talán emlékeznek a versikére:

"Riga motor Riga kincs, jó, ha van, de jobb, ha nincs. Országúton akar hálni? Riga motorral kell járni. "Tény, hogy elég sok baj volt vele, de mit tehetett volna a 60-as 70-es évek mopedkedvelő szocialista embere, hiszen felénk, itt a vasfüggöny mögött, csak ez volt kapható. A keleti blokk híres mopedje, a Riga, Verhovina és társai. 1974-től kezdték gyártani a Riga 12-est, amelyen már nem lejtős, hanem a látványosabb vízszintesen fekvő tank volt, sőt, a 16-os már nem pedálos, tekerős volt, hanem berúgókarral szerelt. Persze ettől még nem cáfolt rá a fenti versikére.

Nekem is volt valaha ilyen csoda járgányom, talán 14 éves, ha lehettem. Rendesen levizsgáztam, kimotorra lehetett ilyen fiatalon is, akkor még traktort is vezethettem volna ezzel a jogosítvánnyal. Szerencsére nem tettem. Riga 16-osom volt, szép sárga, mint a rigó. Akár 50-el is száguldozhattam vele, de ekkor már kicsit köpködni kezdett..legjobb ezekkel tartani a 30-as 40-es tempót, arra voltak kitalálva. Aztán mivel alapvetően sosem tartottam magam motoros embernek, hamarosan túladtam rajta, az árán vettem egy MK25-ös kazettás magnót...igen, annyi volt egy Riga motor ára, mint egy magnóé.

riga 12
Riga 12

riga 16
Riga 16

riga 12
Riga 12


2023/02/21

Szepesi György

Ki ne ismerné - Ő volt „az Aranycsapat tizenkettedik játékosa”. Mindenki emlékezhet a legendás londoni 6:3-as meccsen a hangjára, ahogyan közvetítette a magyar sikert.

„Most lőj, most lőj, most lőj, góóól”.

1948-tól 2012-ig közvetített olimpiákról – Londontól Londonig. Tizennégy labdarúgó-világbajnokság kommentátora volt 1954-től 2010-ig. Bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe – mint a világ leghosszabb ideig tevékenykedő sportriportere: a 2005-ös Magyarország–Argentína barátságos futballmérkőzésnek hatvan évvel azután lehetett a rádiós kommentátora, hogy az 1945-ös magyar–osztrákon debütált sportriporterként. Sporttörténeti mérkőzés volt ez: a 12. percben született meg Puskás Öcsi első válogatott gólja – és ezzel Szepesi Györgyé is a mikrofon előtt.                          Mindig úgy közvetített, mintha rajta is múlna a győzelem.

1982–1994 között a FIFA vezető testületének tagja, aki annak 2012-es budapesti kongresszusán a szervezet legrangosabb kitüntetését, a FIFA Érdemrendet vehette át.

Szepesi György

Szepesi György


Retro kávéfőző

Az interneten, ha szétnézünk, nagy számban kínálják még manapság is, annak ellenére, hogy modernebbnél modernebb kávéfőzőgépek színesítik a repertoárt.
"Eladó egy darab használt de jó állapotban lévő kávéfőző kábellel együtt." - olvasható egy portálon, 3000 - 8000ft-ig beárazva.
Megmosolyogtató, hisz némelyeknek a szekrény alján évek óta piheni ki vagy 2 darab a szorgos időket, amikor naponta többször köpködte ki magából a forró fekete folyadékot
...de már nyugdíjba ment, felváltották a 21.század kávéfőzői.
Igazán egyszerű elven működtek, a zárt térben felforrt víz gőzzé alakult, majd a szűrőben lévő kávéőrleményen áthaladt és kilúgozta azt. Az oldalon levő csövön keresztül kifolyt a kávé az alá készített edénybe. Abban az esetben, ha nem felejtettük el alátenni. Na meg abban az esetben, ha nem tömtük meg nagyon a szűrőt, mert ebben az esetben repülő bombává változott és akkor megtört tekintettel nézhettük a hatalmas barna le-le csurgó foltot a falon. Feltéve, ha a repülő bomba nem talált fejen bennünket, bár ez például velem nem fordult elő, mert bombabiztos helyről figyeltem mit is művel a pokoli kis szerkezet, ha nem akart lejönni a kávé. 
A jobbik eset, amikor az oldalán körbe-körbe folyt, szivárgott, csurgott le a forrásban lévő víz, mert valami gebasz történt az olcsó gumitömítéssel. Ilyenkor sejteni lehetett, hogy nem robban fel, ha figyeltünk fizika órán.
De ha (többnyire) tűrhetően működött, boldogan szürcsölhettük a forró feket espresso kávét.

retro kávéfőző


2023/02/20

Pirítós kenyér a sparhelten

A fokhagymás, disznó, vagy kacsazsírral kent pirítós kenyér nem éppen napjaink Norbi update-je...jelentsen is ez bármit. Viszont gyermekkorunk egyik emlékezetes étke, amit persze ma is elkészíthetünk, csak egy sparhelt kell hozzá...mert ugye azon pirítva volt az igazi. A sparhelt mint takarékos tűzhely remek szolgálatot tett. Amíg alul sültek a finomságok, felül fazékban rotyogott a többi étel; simogató meleg és kellemes illatok lengték be a konyhát. Időközben meg kellett pakolni fával, hogy kitartson, de az így készült fogások valahogy mások voltak. Sokkal finomabbak, sokkal élvezetesebbek, vagy esetleg csak a kedves emlékek miatt hisszük így?
Az biztos, hogy kenyérpiritóval sütve valahogy nem olyan az íze...vagy csak a feeling miatt van így valószínű, mert még most is az orromban érzem az illatot, amikor levettük a sparheltről a kissé megégett kenyeret, de sebaj, egy késsel lekapartuk róla az égett részt, majd fokhagymával jó erősen bedörzsöltük, a bödönből disznózsírral megkentük és forró teával jóízűen elropogtattuk.



Rántott húsos szendvics 2,80ft

Az 50-es években csökkent a hosszabb utazások száma, valamint a hiánygazdaság miatt az étkezőkocsikban felszolgált ételek színvonala is esett a háború előtti állapotokhoz képest – így a fókusz fokozatosan a mozgóárusokra, a büfékre és az állomásokon lévő restikre tevődött át. 
Kevesen tudják, de az 1948 november 24-én induló Utasellátó a Belkereskedelmi Minisztérium gondozásában működött annak ellenére, hogy sokan a vasúti közlekedéssel, illetve a MÁV-val vették egy kalap alá. Ez persze nem véletlen, hiszen a szárnyakra emlékeztető logót a szárnyas mozdonykerék ihletett, és még ma is a vasutasok egyik fő jelképe.
Végül az Utasellátó-nak a rendszerváltás megadta a kegyelemdöfést, ugyanis az akkor uralkodó piacgazdasági körülmények miatt esélye sem volt az életben maradásra. Így a vállalat kiskereskedelmi érdekeltségeit hamar privatizálták, az Utasellátó magja pedig beleolvadt a MÁV-ba. Szerelvényein még ma is ők végzik az ellátást, illetve felszolgálást.
Mozgóárus a Nyugati Pályaudvaron 1976-ban (MÁV Utasellátó)



Lábbal hajtós kisautó

Két fajta gyerek létezett a 70-es években: akinek volt lábbal hajtós autója és akinek nem.
A pedálos Moszkvics orosz autógyárban készült, lemezből, fémből, akár az igazi kocsik. Ezek a kisautók, már a retro időkben is belekerültek akár egyhavi fizetésbe, nem csoda, ha sok gyerek csak vágyakozva nézhette pedálozó társait.
Persze a rendszerváltás gyermekei már az elektromos dzsipek/kisautók után sóvárogtak, ám ez talán nem is volt nagy baj, hiszen ahogy teltek az évek, a Moszkvicsok egyre drágábbak lettek, a patent állapotúak csillagászati árakon keltek el. Egy első generációs darabért ma már akár 200.000 forintot is elkérnek. A mini négykerekűek ára a hetvenes évek közepén 700 forint körül volt, ami meglehetősen nagy pénznek számított (csak szemléltetésképp: ekkor 3 forint volt egy liter benzin, egy gombóc fagyi pedig 1 forint).

A képen:
Lábbal hajtós autó, Mini KRESZ-park Moszkvics gyerekautókkal a dombóvári óvodában, 1974.



Gyermekkorunk fegyvere: a csúzli

Bicikli belső gumi, vagy ha került, tejgumi, egy bőrdarab, amibe lyukat fúrtunk/vágtunk. A csúzli nyele élő anyagból készült, minő csoda, egy csúzli alakú ágdarabból.
Erre rákötöztük a gumik egyik szárait, a bőrdarabba a másik végeit - kész is volt a komoly fegyver. Lövedék szintén a természetből, különböző méretű kavicsokból, attól függően, milyen "vadra" mentünk.
Vadra? Igen, valami ilyesmi, mint vásott kölykök, mai szemmel eléggé el nem ítélhető módon verebek, vadgalambok, a szomszéd macskája, vagy szerencsétlenebb esetekben a szomszéd ablaka kerülhetett "csúzli végre"...persze akkor jött a leves, a nyakleves, és nem mert senki árulkodni az apjának. Ebben az esetben atyai nyakleves nézett ki, ahelyett, hogy az ember apja elment volna a rendőrségre (mint manapság) hogyaszongya, miért veri a gyerekemet.
Egészen komoly fegyver is lehetett a csúzliból amikor már kamaszodott az ember gyereke. Ha volt egy fémipari dolgozó ismerőse, akkor a csúzli nyelének anyagát felválthatta a vas, a lövedék pedig lehetett kavics híján (miért lenne kavicsból hiány?) a csavar anya. Persze nem szeretnék senkinek tippeket adni, de nem gondolnám, hogy egyedül lennék olyan ember, akinek a kacatok között porosodik egy vasnyelű csúzli.

csúzli


Retro diavetítő

Elsötétített függönyök, felpolcolt könyvek, izgatott mozgolódás, csillogó szemek – különleges gyerekkori esték, amikor a diavetítő lágy duruzsolása, néhány falra vetített színes rajz és a szülők mesemondása egy kisebb varázslattal ért fel. Akár gyerekként, akár felnőttként éltük meg a vetítés élményét, annak nem mindennapi emléke falon táncoló képekben elevenedik meg előttünk: a házak tetejét is elöntő tejbegríz, Boribon kalandjai vagy Spartacus története csak néhány a több száz színes kis dobozban rejlő tekercs közül. Legyen a vetítő régi, vagy modern, a tekercs félig szakadt, vagy hibátlan, a felolvasó hangja érdes, vagy épp lágy, a vetítés saját kis mozit varázsolt az otthonokba. Némely alkalmakkor az egész család is összegyűlt egy-egy filmvetítésre - hol volt még akkor a televízió - ma is a fülembe cseng édesanyám monoton hangú narrálása - a filmkockák szövegezve voltak, csak fel kellett olvasni - amikor a fehér lepedőn felvillantak a Robinson Crusoe, vagy a Vadölő című diafilmek képkockái, és én mélyen átéltem ezeket a csodálatos történeteket. Évekig megőríztük a diavetítőt és a hozzátartozó diafilmeket, még akkor is, amikor már megjelent a televíziózás intézménye...néha még nosztalgiából újra végignéztük a régi filmeket, de lassan lassan feledésbe merült.

diafilm nézés

retro diavetítő




Csatos bambi és társai

Összeröffent a csapat focizni az utcában. A meccs végeztével elvánszorogtunk a sarki vegyesboltba, teljesen kiszikkadt a torkunk, lelki szemeink előtt egy párás üvegű csatos bambi jelent meg...lepöccintettük a csatot és szinte egy hajtásra folyattuk le a mézédesnek tűnő aranysárga hideg italt.

A retró, narancsízű Bambi üdítőitalt 1947-ben vezették be a hazai piacra és a termék hosszú évekig töltötte be a magyar, szénsavas üdítőital kizárólagos szerepkörét, egészen a nemzetközi, cukros riválisok megjelenéséig.
Ha egy kvízben felsorolnák a Kádár kor legjellegzetesebb üdítőitalait, bizony elég kevés esetben lenne a helyes válasz, hogy azok magyarok voltak. A piac felélesztésére ugyanis nyugati gépsorokat és velük együtt gyártási licenceket vásárolt az ország, melyekért többnyire termékkel fizettek.
 A gépsorokat legtöbbször öt év alatt fizették ki ilyen módon, majd ezek után a magyar gyár birtokába kerültek. A licencdíjakat persze addig kellett ellentételezni, míg a gyártás folyt, bár általában nem üdítőitallal, hanem más, kurrens magyar termékekkel. Bizony gyermekkorunk kedvenc, szénsavas itókáiból leginkább csak azok készültek magyar alapanyagból, melyek szőlő vagy éppen alma ízesítésűek voltak (persze akadt kivétel).

csatos bambi


2023/02/19

ZIL – szegény ember csőrös kamionja

 A ZIL billencset 4500 kg hasznos teherbírásra tervezték, és a ZIL-130D1 alvázat használja. A teljes hajtáslánc és a vezetőfülke is ez alapján készült. A normál teherautóhoz képest az alváz rövidebb tengelytávval rendelkezik, hogy a teherautók manőverezhetőbbek legyenek. Az MMZ adta hozzá a teljes hidraulikarendszert és annak vezérlőrendszerét, valamint a segédvázat és a rá szerelt billenő felépítményt. Ez utóbbi fél ovális alakú, egyúttal a teherautó jellegzetes ismertetőjegye. Minden későbbi típus téglalap alakú volt, vagy legalábbis sima padlóval rendelkezett.  A teknő rakodótérfogata viszonylag kicsi, három köbméter, mivel a teherautót nehéz ömlesztett anyagok, például homok szállítására tervezték. Később más, nagyobb felépítménnyel rendelkező, könnyű mezőgazdasági rakományok szállítására alkalmas járműveket is gyártottak. 1966-tól a kissé átdolgozott ZIL-130D1-66 alvázat használták. A teherautók első generációját tehát 1977-ig szinte változatlan formában gyártották. 

A ZIL billencset nagy számban használták Magyarországon is, elsősorban a Volán vállalat.
A puttonyba 3-4 köbméter, max 6 tonna fért például sóderből. Semmihez nem hasonlítható hangja volt a 8 hengeres monstrumnak, bekapott vagy 40 lityit, ezért elkezdték a 80-as évek elején lecserélni a motorokat dízelre. Persze nem nagy sikerrel, ez már nem ugyanaz a ZIL volt.

ZIL billencs (dömper)


Miért bélás a régi kétforintos?

Bár pontos mérőszámot ehhez persze nem lehet rendelni, de talán nem túlzás a kijelentés: alighanem a 25 éves pályafutást megélt régi magyar kétforintos érme az, amelyhez a legtöbb legenda, „népies” nevét illető magyarázat, és most már nosztalgiával felidézhető élmény tapad – méghozzá egyszerre. A régi „bélás” ugyanis egyszerre volt általános fizetőeszköz és amolyan „szociológiai mém”, amelyhez rengeteg minden kapcsolódott néhány évtizeddel ezelőtt a magyar társadalom és a magyar polgárok hétköznapjaiban.

Semmiféle bizonyíték nincs arra, hogy bármelyik, Béla nevű magyar uralkodónak köze lenne a kétforintos érme népies elnevezéséhez, ahogy nem készült olyan változata sem, amelyen bármelyik királynak az arcképe szerepelne (az érméken a névérték, illetve az egykori népköztársasági címer látható).

A kifejezés eredetének egyik legismertebb magyarázata, hogy az a börtönszlengből ered. A rabok között mallér néven volt ismert a tízforintos, bémállér néven a húszforintos. Ez utóbbinak volt egyfajta becézett, és főleg a nagyvárosi szlengbe is bekerült változata a bélás. Ugyanakkor Tóth Csaba, a Magyar Nemzeti Múzeum Éremtárának munkatársa szerint „az érme hétköznapi bevett, nem hivatalos elnevezése valószínűleg a 19. században oly népszerű kalabriász nevezetű kártyajátékból származott, amelynek kései utóda az alsós, illetve az ulti. Itt a király és a felsős által alkotott kártyapárt hívták beau, belle, bella néven. A ‘szép’, ‘előnyös’ jelentéstartalom ment át aztán a két kártyalap kettősére, amelyből a köznyelvben a bélás elnevezésű számnév vált.

A tízforintost a börtönszlengben mallérnak hívták, mivel a francia–német ‘baj’, ‘szerencsétlenség’ jelentésű Mahleur, magyarul malőr szó alatt eredetileg a tízéves börtönbüntetést értették. Magától értetődik, hogy ezután a húszast – a bélás és a mallér szavak összevonásával – bémallérnak nevezték.” Vagyis úgy tűnik, a bélás elnevezés eredete a korabeli magyar börtönviszonyoknál jóval korábbra nyúlik vissza.

magyar kétforintos 70-es évek


2023/02/18

BRG-MK-27 kazettás magnó

A fiatalok körében valóban népszerű kis magnó kapott annak idején hideget-meleget egyaránt mind a külső, mind a belső tekintetében. Sárga gumigombjai fiatalos kontrasztot adnak az egyébként egyszínű fekete, szürke, vagy néha zöld műanyag borításnak. Sokan, nagyon sokan szerettük ezt a formát, és vágytunk rá. A 70-es évek végén voltam szerény tulajdonosa ennek a kis "búvármagnónak" ami persze csak becenév, nem volt ajánlatos csobbanni vele a vízben. Persze azért tényleg sok mindent kibírt, a végzete mégis az lett, amikor kölcsönadtam egy havernak. Több hónap múlva sikerült visszakönyörögni -  a kölcsönkapott és elromlott dolgokat valamiért nem akarják visszaadni - ekkor már nem volt használható. Egy ismerős elektronikai műszerész valahogy összefoltozta, de sosem lett többé a régi, be-be gyűrte a szalagot, lelassult, fura mély hangon nyomta a rock n' rollt, talán új műfajt talált fel.

Rest in Peace MK 27-es kis magnóm.

Technikai adatok:

Hordozható kazettás magnetofon.

Félsávos mono hangfelvételt tud készíteni.

Elemről (5 db AA) vagy adapterről üzemeltethető.

Erősítőrendszere integrált áramkörös, a felvételi szintszabályzás automatikus.

Hangerőszabályzóval ellátva.

Egy pillanat-állj kapcsolóval ellátott mikrofon csatlakoztatása után a felvétel és lejátszás megszakítható, illetve újraindítható.

Rádió és lemezjátszó csatlakoztatható hozzá.

Feszültségkimenettel rendelkezik.

Beépített hangszórót tartalmaz.

A készülék Frekvenciaátvitele: 125-10 000 Hz.

BRG-MK-27 kazettás magnó


BRG-MK-27 kazettás magnó