Bár pontos mérőszámot ehhez persze nem lehet rendelni, de talán nem túlzás a kijelentés: alighanem a 25 éves pályafutást megélt régi magyar kétforintos érme az, amelyhez a legtöbb legenda, „népies” nevét illető magyarázat, és most már nosztalgiával felidézhető élmény tapad – méghozzá egyszerre. A régi „bélás” ugyanis egyszerre volt általános fizetőeszköz és amolyan „szociológiai mém”, amelyhez rengeteg minden kapcsolódott néhány évtizeddel ezelőtt a magyar társadalom és a magyar polgárok hétköznapjaiban.
Semmiféle bizonyíték nincs arra, hogy bármelyik, Béla nevű magyar uralkodónak köze lenne a kétforintos érme népies elnevezéséhez, ahogy nem készült olyan változata sem, amelyen bármelyik királynak az arcképe szerepelne (az érméken a névérték, illetve az egykori népköztársasági címer látható).
A kifejezés eredetének egyik legismertebb magyarázata, hogy az a börtönszlengből ered. A rabok között mallér néven volt ismert a tízforintos, bémállér néven a húszforintos. Ez utóbbinak volt egyfajta becézett, és főleg a nagyvárosi szlengbe is bekerült változata a bélás. Ugyanakkor Tóth Csaba, a Magyar Nemzeti Múzeum Éremtárának munkatársa szerint „az érme hétköznapi bevett, nem hivatalos elnevezése valószínűleg a 19. században oly népszerű kalabriász nevezetű kártyajátékból származott, amelynek kései utóda az alsós, illetve az ulti. Itt a király és a felsős által alkotott kártyapárt hívták beau, belle, bella néven. A ‘szép’, ‘előnyös’ jelentéstartalom ment át aztán a két kártyalap kettősére, amelyből a köznyelvben a bélás elnevezésű számnév vált.
A tízforintost a börtönszlengben mallérnak hívták, mivel a francia–német ‘baj’, ‘szerencsétlenség’ jelentésű Mahleur, magyarul malőr szó alatt eredetileg a tízéves börtönbüntetést értették. Magától értetődik, hogy ezután a húszast – a bélás és a mallér szavak összevonásával – bémallérnak nevezték.” Vagyis úgy tűnik, a bélás elnevezés eredete a korabeli magyar börtönviszonyoknál jóval korábbra nyúlik vissza.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése