Elsötétített függönyök, felpolcolt könyvek, izgatott mozgolódás, csillogó szemek – különleges gyerekkori esték, amikor a diavetítő lágy duruzsolása, néhány falra vetített színes rajz és a szülők mesemondása egy kisebb varázslattal ért fel. Akár gyerekként, akár felnőttként éltük meg a vetítés élményét, annak nem mindennapi emléke falon táncoló képekben elevenedik meg előttünk: a házak tetejét is elöntő tejbegríz, Boribon kalandjai vagy Spartacus története csak néhány a több száz színes kis dobozban rejlő tekercs közül. Legyen a vetítő régi, vagy modern, a tekercs félig szakadt, vagy hibátlan, a felolvasó hangja érdes, vagy épp lágy, a vetítés saját kis mozit varázsolt az otthonokba. Némely alkalmakkor az egész család is összegyűlt egy-egy filmvetítésre - hol volt még akkor a televízió - ma is a fülembe cseng édesanyám monoton hangú narrálása - a filmkockák szövegezve voltak, csak fel kellett olvasni - amikor a fehér lepedőn felvillantak a Robinson Crusoe, vagy a Vadölő című diafilmek képkockái, és én mélyen átéltem ezeket a csodálatos történeteket. Évekig megőríztük a diavetítőt és a hozzátartozó diafilmeket, még akkor is, amikor már megjelent a televíziózás intézménye...néha még nosztalgiából újra végignéztük a régi filmeket, de lassan lassan feledésbe merült.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése